Újabb fordulat

Méééért ilyeeeeeen?????? mikor összetalálkoztunk, rögtön rákérdezett, hogy meggyógyultam-e.... stb. és azt mondta, hogy előző nap nemis látta, hogy itt vagyok. Áh! ilyenkor minden kezdődik előről!!!!!

ez egy "ördögi kör"

átértékelődött

A mai nap végkép eldöntötte a dolgok további menetét. Mivel esze ágában sem volt érdeklődni felőlem, hogy hogy vagyok, úgy vagyok vele én nem fogom az társaságát keresni. Minek? Hisz látott ma, és ha nagyon tudni akarta volna mi van velem, megkereshetett volna, vagy írhatott volna, esetleg fel is hívhatott volna. A betegszabadságom alatt sem érdeklődött felőlem.... szóval ennyi. Ez nagyon szarul esett, de már látom, hogy milyen...és nem homályosítja el a szememet a "rózsaszín köd".
Remélem így is marad már. Nem érdemli meg, hogy foglalkozzak Vele, bár a szívnek nehéz ezt megmagyarázni.....

így is szeretem, de tudom, már, hogy nem érdemli meg!

elemzés

most kényszerpihin vagyok. és elmélkedek. rajta, a történteken, a nem történteken, azon amit mondott, amit én mondtam.
sajna van egy olyan tulajdonságom, hogy pontosan nem tudom a dolgok menetét felidézni.Vagyis vannak mondatok, amikre tisztán emlékszem, de vannak, amik a feledés homályába vesztek. és a kettő közötti ürt nem tudom kitölteni, így úgy érzem, hogy nem tudom összekötni a mondatokat.... mert nem tudom miből mi adódott, és mért folytatódott a beszélgetés úgy. Nem tudom, hogy más is így van-e ezzel. de azt tudom, hogy furcsa mód én olyan mondatokra, kijelentésekre emlékszem, amik a másik most konkrétan az Ő fejében nem maradtak meg. ezek szerint mindketten más dolgokat látunk fontosnak egy beszélgetés alatt.
most ennyi bevezető után próbálom időrendbe összeszedni az emlékeimet a 20 perces telefon beszélgetésünkről.
Az előzménye: találkoztam a régi új kollégámmal a "szokott" helyen. Mivel aznap a telefonja le volt merülve, és nem kapta meg az üzenetem, hogy hívjon fel, így lépnem kellett valamit, azzal kapcsolatban, hogy mit is tud mondani az általam leírtakra. Ezért hívó azonosító nélkül felhívtuk Őt, a kollégám beszélt vele, majd átadta a telefont. Mivel nem állt módjában csatlakozni hozzánk, csak így tudtunk beszélni.

Ami az én lelkemet nyomta(nyomja):
Előző nap küldtem neki sms-t: eltűnődtél már azon, hogy vajon melyik a rosszabb:kimondani valamit, majd azután azt kívánni bárcsak ne tetted volna, vagy nem mondani semmit és később azt kívánni bárcsak kimondtad volna."

Ő 1 nap gondolkodás után: szerinte jobb megtenni, és utána megbánni, mint nem tenni meg.

Ez adta az erőt, vagyis azt, hogy belegondolva, most mondott legnagyobb ellent magának....de szerinte kiforgattam a szavait.
na de nem sietek ennyire előre.
Szóval azt mondta, hogy mondhatom nyugodtan, ha úgy gondolom, tőle nem kell félnem.
Hát nem könnyítette meg a dolgot, vagyis a döntést, hogy melyikkel járok jobban....
de nem hagyott már napok óta nyugodni a dolog, mivel más felől is érdeklődtem, hogy ki hogy gondolja a lassúzást egy csak baráttal.... ezek az illetők egytől egyig pasik volta ráadásul....
nah konkrétan, amiket leírtam, majd odaadtam neki:
1. a reggeli véleménye alapján totál ellent mond az eddigieknek. Akkor mért is nem tudja meg tenni a lassúzást?
tudom ezt már megbeszéltük, de nem nyugtatott meg a válasza, persze akkor úgy éreztem, hogy képes vagyok elfogadni, de sem a régebbi sem a mostani közvélemény kutatásom nem hagyott nyugodni. Akkor mi is az igazi, oka????
az volt a másik baj, hogy hónapokig elhitette velem, hogy minden okés, és tudja teljesíteni a tartozását...és egy apró jelét se mutatta, hogy nem. Rég volt már december 17.
2.Aztán leírtam neki, hogy ez azért se hagy nyugodni, mert novemberben azt mondta, hogy nem lenne hiteles a lassúzás, mikor is én Vele, nem pedig a haverjával akartam lassúzni. És ez annyira rosszul esett, hogy megfogadtam, hogy soha többet senkivel nem fogok lassúzni, csak Vele.
3.Szóval hiába ad mostanában jó érzéseket, és törődik velem, ezt mind beárnyékolja, hogy nem képes betartani az ígéretét. Én pedig nem tudok a válaszai miatt tovább lépni.

Olvasta, de nem volt időm megvárni ezért kellett felhívni délután.

Nah belekezdtünk a beszélgetésbe.
Amire emlékszem: ő szerinte már megbeszéltük ezt a lassúzás dolgot, és akkor elfogadtam, így nem értette,, hogy most akkor mért hozakodok elő vele. Mondtam, mert azóta mondta amit reggel mondott- erre azt mondta, hogy én kiforgattam a szavait, mert ő általánosságban mondta, és erre épp nem vonatkozik. És akkor forszíroztam tovább: mivel azt mondta anno, hogy azért nem, mert nem tudja bármely tette milyen hatással lenne rám, így nem mer semmit se tenni, nehogy bántson. Erre én, mondtam, hogy erre gondoltam, mikor írtam Neki, hogy ennél rosszabb nem lehet. Végre "leesett" neki is. Mondtam, ha csak ez tartja vissza...akkor nincs mitől félnie. Tudomásul vette. Ennyi. Aztán forszíroztam, hogy tán fél valamitől, de mivel nem ismerte el, hogy saját magától fél, így felvetettem, hogy én lehetek ijesztő, vagy rémisztő. Azt mondta ijesztő vagyok. Na erre nem számítottam, és próbálok nem tudomást venni róla...de azért érdekelne, hogy mért is tart ijesztőnek. De ha viszont rákérdezek majd, nem hiszem, hogy örülni fog, hogy megint ezzel a témával zaklatom.
Summa summárum: bármit mondok nem képes a lassúzásra, és úgy érzem tehetek bármit, vagy mondhatok bármit nem fog változni a helyzet.
De azért kavart egyet a dolgokon, mert azt mondta, hogy a remény hal meg utoljára.... jaaaaj, de rossz ilyeneket hallani Tőle, mikor tudja az ember, hogy ez is csak hitegetés talán azért, hogy ne lássam olyan borúsan a dolgokat.
Én erre persze tudtam egy válasz idézetet: az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények melyekben csalódott.


Én úgy látom most, hogy neki ez már nem fér bele a kettőnk egymáshoz való viszonyába. Csak mért ígérte meg akkor?????? elismeri, hogy elrontotta, hogy nem kellett volna, és bánja is tán...de arról nem esett szó, hogy jóvá tehetné e valahogy. Biztos nem gondolkodik ilyeneken. Vagy úgy gondolja, hogy azzal, hogy néha beszélgetünk jóvá van téve minden. Hisz figyel rám, és mindig köszön. ennyi. ez az a munkakapcsolat, amiről Ő beszélt 2 évvel ezelőtt. Ezzel ki is van merítve.

jut még eszembe a legelső reakciója a legelső sms-emre. Azt mondta nem lenne helyes bármibe is belebonyolódni. A hangsúlyt itt a nem lenne helyes- kifejezésen látom.
Neki pedig a lassúzás is a "nem helyes" kategóriába tartozik. Kár. De ha ez az elképzelésem is borul, már nem tudok mire gondolni.
Úgy látszik ha Ő kapcsolatban van, nagyon lekorlátozza a többiekhez, vagyis az ellenkező neműekhez való viszonyát, illetve az is nehezíti a helyzetet, hogy tudja mit érzek iránta, mert elismerte, hogy ha nem tudná más lenne a helyzet a lassúzással.
Tudom elrontottam akkor, mikor a tudtára adtam, hogy nem közömbös, de megváltoztatni már nem lehet. Így most szenvedek a hibázásom miatt.

A beszélgetéssel nem jutottunk közös álláspontra, Ő elcsodálkozott, hogy mások(más pasik) hogy látják a lassúzás témáját.

Hát ennyi. Majd el bőgtem magam utána... azt hittem, hogy ma is fogok, de nem. Idáig még nem tört rám a sírás, inkább elmélkedős, álmodozós hangulatban vagyok. Ki tudja, hogy ez jó vagy rossz e.

Olvastam egy ide passzoló idézetet, ez nekem is új még:
"bármi az igazság, mindenki azt látja, amit akar"
asszem ez mindenre megadja a választ.
És egy másik:

"ha valaki meg akar tenni valamit, akkor talál rá módot, ha nem, akkor talál rá kifogást."
de naív voltam én, hisz látnom kellett volna, hogy csak kifogásokat keresett mindig...én meg ennek ellenére hittem benne. persze könnyebb volt elhitetni magammal, hogy képes rá, mint hogy szembenézzek a valósággal, mert az sokkal fájdalmasabb lett volna. hát most itt van, szembesültem vele, és fájdalmas.

elrontottam mindent

Na nem most, hanem régen. Akkor amikor elküldtem Neki az első sms-t.

Hogy mért? Mert azóta tudja, hogy nem közönbös a számomra. És ez mindent megbonyolít.

Nem képes rendezni a tartozását.... azt mondta, hogy ijesztő vagyok.... pedig sose tettem olyat, és sose éltem vissza egy helyzettel sem, szerintem.
Talán néha akaratosabb voltam a kelleténél.... de sose mondta! Most pedig úgy néz ki, hogy hónapokig hitegetett, azt mikor komolyra fordultak a dolgok... megfutamodik.
Nem értem, mért nem képes rá....
pedig annyira vártam a lehetőséget hónapokon keresztül....aztán egyszer csak kinyögi ezt... addig mért nem volt képes mondani ezt????? mért volt jó hülyét csinálni belőlem?????????
annyira rossz ez! és annyira fáj, hogy nem képes rá. És már én se tudom mért nem... először azt mondta, hogy nem tudja mi mit vált ki belőlem, és nem akarja, hogy rosszabb legyen nekem.... de mondtam, ettől nem lenne rosszabb, és ha csak ez tartja vissza ne aggódjon! de most mikor újra rákérdeztem, és megkérdeztem, hogy ijesztő vagyok tán, azért, azt mondta, hogy az vagyok. Szép. Elijesztem azt az embert, akit a legjobban szeretek.
Hiába mondta reggell, hogy úgy van dolgokkal, hogy inkább tegye meg, és utána bánja meg, mintsem, hogy nem tette meg, és ezt bánja meg. Erre délután szerinte kiforgattam a szavait, mert ő általánosságban mondta, és erre Pont nem vonatkozik.
Kiábrándító!
és kilátástalan minden. Annyira szerettem volna ezt a táncot.... de Ő nem képes rá.... utoljára még azt mondta, hogy: " a remény hal meg utoljára"
én meg: "az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remény melyekben csalódott".

ennyi.